Szikra csoport

Szikra csoport.

Szikra csoport                                                   

A világmindenség legesleg tetején nem is olyan régen, egy szokatlan dolog történt. Képzeld csak el! A világot figyelő és óvó, Földapó és felesége anyóka, egy egésznapra munka nélkül maradt. Amióta világ a világ, ilyen alkalom mindösszesen csak, háromszor fordult elő velük. Na nem is nagyon tudott a két kortalan ember, mit kezdeni ezzel a nagy semmittevéssel! Aztán Földanyó mint eddig mindig, most is megtalálta a kialakult helyzetre a megoldást. És a következőt mondta apónak.

-Te, apó! Nem ülhetünk itt tétlenül! Nem vagyunk mi ehhez szokva! Most végre nem mondhatod, hogy nincs időd. Menjünk fel a toronyba! Ott a Földlátó tükör. Régen volt már, hogy megforgattuk a Föld körül. Gyere velem kérlek nézzük! Mi a helyzet odalenn. Földapó egy ideig gondolkodott remélte talál valami, kibúvó okot. De bizony akárhogyan is törte azt a kortalan mindentudó lexikonagyát, semmi okos gondolat sem sietett a segítségére. Így aztán nem volt mit tenni, hát be ült anyó mellé az általa készített lépcsőn járó gépbe. Ami hipp-hopp! Pillanatok alatt, felszállította őket a világ legesleg tetején lévő, hatalmas kozmikus toronyszobába. Itt volt elhelyezve a Földet látó, óriásnál is nagyobb tükör. Aztán így szólt élete párjának.

-Nahát anyó! Csak rábeszéltél, hogy felmásszak ide a világ tetejére! Pedig nem sok kedvem volt. 

-Láttam apó, láttam. De nem is másztál! Felhozott az okos géped.

-Jól van na! Kellett valamit mondanom! Másként hogyan lehetne elviselni, hogy mindig igazad van. Vagy legalábbis majdnem mindig. Mert el kell ismernem, jól tetted, hogy rábeszéltél. Már idejét sem tudom, mikor jártunk az univerzum ezen szögletében. Tudod anyó! Ha jól belegondolok ez a hely az én szentélyem. Látom a Naprendszer összes bolygóját és a csillagokat. Különösen nagy figyelmet fordítok a Földre. Na és a Földön élő emberekre, legfőképp az ott élő gyermekekre. 

-Nos, akkor helyezzük magunkat kényelembe és figyeljünk! Azzal helyet foglalt Földanyó mellett a csillagokkal finoman kipárnázott fotelben. Végig nyújtózkodott amennyire csak tudott. Hagyta, hogy a csillagok magukhoz öleljék, kicsit kényeztessék.

És így folytatta. -Ó, anyókám! Hogy ez milyen kényelmes jó hely! Mondja elégedetten. Ráadásul pazar a kilátás, erre a gyönyörű világunkra. Gyere ide kérlek! Nézzük együtt ezt a csodát a Napot! Nem tudok betelni a látványával. Látom ahogy maga köré gyűjtötte a bolygókat. Köztük a Földet is. Amely a két nagy bolygó után következik. Nézd milyen csodás rendszert alkot velük maga körül. El sem engedi őket! A gravitációs erejével mind a nyolc bolygóját, megfelelő távolságban és egy kijelölt ellipszis pályán tartja. Ott sürögnek, forognak körülötte. Vigyáz rájuk, mint tyúkanyó a csibéire. Csodásak ezek az égitestek. Néha ugyan kicsit elmozdul a pályájuk, de aztán helyre áll a világrendje. A gravitáció tömegvonzás a helyükön tartja őket. Látod? Ott a Merkúr. A Nap legnagyobb bolygója. Követi őt a Vénusz. Az emberek esthajnalcsillagnak is nevezik. A Földön este, ha felnéznek az égboltra, könnyen felismerik. Ugyanis ennek a Vénusz nevű bolygónak a sugarai, akadályt nem tűrő módon küzdik át magukat a kozmikus ködön. És erőteljes fényével tűnik ki a többi égitest közül. Hogy aztán birtokba vegye a végtelennek tűnő égbolt legkisebb szegletét is. Az egyedi ragyogásával, felhívja magára a figyelmet. Mint aki azt mondja. 

-Helló!! Itt vagyok! Neked éjszakai fényt adok. A Föld Holdjával ketten, ha elérkezik az est, együtt ragyogjuk be az égboltot.

-Ez a két nagy bolygó helyezkedik el a Naphoz legközelebb. Nekik nincs kísérő Holdjuk. A Naprendszerben nagyságuk szerint a Merkúr és a Vénusz után, következik a Föld. Ő a sorban a harmadik helyet foglalja el. Neki már van kisérő Holdja is. És követik őket a Nap körül sürgő-forgó, egyre kisebb égitestek. A Mars és Jupiter. Aztán a Szaturnusz és még a két legkisebb. Az Uránusz, na meg a Neptunusz. Nekik szintén van kisérő Holdjuk.

-Tudod kedvesem! Olyan szívesen maradnék még és a ránk bízott világmindenségbe gyönyörködnék! Miért is nem tartózkodunk itt többet? Néz anyóra kérdőn.

-Ő csak mosolyog aztán így válaszol. Hiszen most sem akartál jönni! Egyébként meg, azért maradtunk mi ketten kortalanok, hogy időről, időre figyeljük, óvjuk a Földet és az ott élő embereket. Ezt tartsuk mindig szem előtt apó!  Egy pillanatra sem feledkezhetünk meg erről a fontos feladatunkról. Nekünk küldetésünk van! Nézzük! Hol és milyen segítségre van szükség az elénk táruló, széles e világban.

-Várj egy kicsit még anyókám! Szeretnék egy kis ideig csak úgy, lenni! -itt a világ tetején elidőzni. Becsukom a szemem az elmém szabadjára engedem, mint egy kisgyermek, kinek fantáziája határtalan és végtelen. Éppúgy, mint ahogy bennünket körül ölel, itt a világ legtetején ez a léleksimogató csodás szürkés kékség.  

-Igazad van kedvesem, hiszen olyan ritkán van ilyen alkalom. Ahogy így elnézem magunkat nagyon szerencsések vagyunk! Kivételes helyzet a miénk. Nincs az egész univerzumban más rajtunk kívül, akinek ily nagy a hatalma és rálátása az egész világegyetemre.

-Nade, most már elég a csodálkozásból apó! Irányítsuk a mindent látó tükrünket a Földre. Hiszen azért jöttünk ide a világ tetejére.

-Jó-jó anyókám. Azon vagyok, ne légy már olyan türelmetlen! Állandóan csak sürgetsz! Mormolja maga elé apó. Mindjárt készen leszek. 

-Sürgetlek?..... Igen. Sürgetlek! Mert kíváncsi vagyok. Emlékszel hányszor kértem, hogy gyere velem? Üljünk a tükör elé és nézzünk körül a Földön? Hát nem ok nélkül tettem!

-Jól van anyó! Jól van. Kortalan aggastyán vagyok tudom, de az eszem még jólforog. Persze, hogy emlékszem.

Aztán kényelmesen a tükör elé helyezkedtek. És a világegyetem legfinomabb pogácsáját csipegetve, melyet maga Földanyó készített, figyelmesen kezdték nézni a Földet. Ezekután annyira belemerültek a földnézésbe, egyszer csak azon vették észre magukat, éjfélt ütött az óriás kozmikus óra. Mindjárt pirkad és egykettőre reggel lesz! Új nap és új kihívások várnak a két kortalan emberre. Aztán anyó szólalt meg először.

-Nos apó? Látom komor lett a tekinteted. 

-Hogy a kozmikus nyavalya fenébe hanyagolhattuk így el, ezt a gyönyörű Földet és az ott élő embereket anyó?

-Én próbáltalak figyelmeztetni, de te, mindig elfoglalt voltál.

-Kérlek anyókám! Ezentúl addig ne hagyj békén, míg nem néztem rá a Földünkre. Ez az első és legfontosabb feladatunk. Bolygó van még az univerzumban több is. De Föld, ahol sok-sok millió ember él? Na az, csak egy van! Minden eszközzel meg kell védeni a Földet! Mondja határozottan apó.

-Nos akkor mi a terved mit tegyünk nagyszakál?

-Még alaposan át kell gondolnom! Sok nekem nem tetsző dolgot láttam. Lesz dolgunk kedvesem az elkövetkezendő időben bőven. Azt már most tudom biztosan, hogy segítséget kell nyújtanunk és példát kell mutatnunk! Bár ezt a tényt, egy a Földön élő ember már előttem nagyon szépen megfogalmazta. Őt úgy hívták, hogy Albert Schweitzer. „A példamutatás nem a legfontosabb dolog, amivel másokat befolyásolhatunk – hanem az egyetlen.”

-Így aztán arra az elhatározásra jutottam, kozmikus küldöttségeket, sok-sok Szikra csoportot juttatunk a Földre. Az ő küldetésük az emberek segítése lesz. És megoldhatatlannak látszó feladatok ellátására is képesek lesznek. Ez azt jelenti, most egy időre elvonulok anyó. Ki kell dolgoznom a Szikra csoportok feladatát, működését a Földön. És amint készen leszek, máris útnak indítjuk őket. 

-Hamarosan újra jelentkezem.