Réziék új otthona

Réziék új otthona.

Egy gyönyörű májusi napon Rézi, a széncinege, a fészkét csinosította. Már az első három kis fiókájukat felnevelték Tónival a párjával, és most egy újabb költésre készültek.

- Hé asszonyság! Ez a csodás odú, most már az enyém! – szólt Borzas, a nyaktekercs.

- Hogyan?

- Jól hallotta.

Mert Réziék otthona egy harkály által csodásan faragott odú volt. Ám Borzas a nyaktekercs, amely egy Magyarországon is őshonos madárfaj képviselője volt, szemet vetett rá. Borzas a messzi Afrikából érkezett vissza, de nem talált kényelmes odút magának, így kilakoltatta Réziket.

Rézi kimászott csodás odújából, és egy ágon várta Tónit. Aki meg is érkezett.

-Ne szomorkodj! Találunk másik helyet! Na, gyere! Kezdjük is el! –bíztatta Tóni a társát.

Réziék elindultak, hogy új fészkelő helyet keressenek. Találtak egy takaros kertet, sok gyümölcs fával. Ez a birtok Tyukodi Kálmán bácsi portája volt.

-Nézd, egy odú, ott csüng a fán! – lelkendezett Rézi.

Közelebb mentek. De már sajnos, foglalt volt. Egy kék cinege tojó csücsült benne.

- Jó napot kívánok, mondja kérem, jó ez a vidék?- kérdezte Rézi.

- Jó napot, elég jó! Idén sikerült ezt a csodás fészket megkaparintanunk. S Képzelje, Tyukodi gazda, minden ősszel leakasztja a fészket, és szépen kitakarítja. Így nem maradnak benne a veszélyes élősködök, melyek esetleg betegséget okozhatnának.

- De jó!- szólt Tóni.

- De ez még nem minden, nézzétek meg a fa törzse köré, szúrós ágakat erősített Kálmán bácsi, és így nem tudnak feljönni hozzánk a macskák, és nem foszthatják ki az odút!

- Csodálatos! Nem is láttam még ilyet. - válaszolta Rézi.

Tovább nézelődtek. Arra járt egy fekete rigó. A cinege őt is megkérdezte.

- Szép napot! Megmondaná, hogy milyen ez a hely?

- Szervusztok! Nekem tetszik, mert Tyukodi bácsi nem húzza össze ősszel a bokrok alatt a lehullt falevelet, és az avarban, így nagyon sok bogár, pók meghúzódik, ami bőséges táplálékot nyújt nekem.

- Köszönjük! - válaszolta Tóni.

Arra repült egy kuvik. Megkérdezzük őt is?

- Na, jó!

- Szervusz kuvik! Megmondanád nekünk, hogy jó-e itt lakni?

- Szervusztok. Én nem itt lakom pontosan, hanem, a szemközi ház padlásán. De elmondhatom, hogy én szeretem Tyukodi bácsit, mert ő kedvel engem, és nem hív engem halál madárnak.

- Hogy micsodának?- kérdezte Tóni.

- Halál madárnak. Mert engem régen annak tartottak az emberek.

- Miért?

- Tudjátok régen, mikor drága volt a gyertya és a petróleum, csak azokban az ablakokban világítottak, ahol nagy beteg feküdt a háznál. A gyertya lángja pedig odavonzotta a bogarakat. S én odamentem vadászni. Elkaptam a kövér lepkéket, bogarakat. S talán rikkantottam is egyet, kettőt. S amikor meghalt a beteg, úgy gondolták, hogy az én jelenlétem volt a halál előhírnöke.

- Rémes. - szólt Tóni.

Rézi kiválasztott egy szép nagy lombozatú kajszibarack fát. Talált rajta egy nagyon jó helyet. Ám ez nem a véletlennek volt köszönhető, mert Tyukodi gazda, egy elágazásnál, kimetszette a csúcsrügyet, ami középen volt, és a másik négy ág, így kehelyszerűen nőtt. Ami ragyogó hely volt a fészek rakásra.

A széncinegék elkezdték a fészek építést. Egy nap Rézi lelkesen mesélte Tóninak, hogy mit talált. 

- Gyere Tóni, nézd micsoda kincset találtam!

- Mit?

Tyukodi bácsi egy faágra állati szőrt, főképpen gyapjút, és száraz mohát erősített. S ez nagyon nagy segítség a fészkelő madárkáknak.

-Nahát! Így hipp hopp készen lesz az új fészkünk! Mennyi munkát megspórolt nekünk Kálmán bácsi! - örvendezett Tóni.

Egy nap Tóni csuromvizesen jött meg!

- Hát te?- kérdezte a párja.

- Találtam egy kis lábas vizet, ott megfürödtem. Gyere, megmutatom neked is!

Mert Tyukodi bácsi itatót is készített a szeretett madárkáinak.

A cinege pár jól megfürdött. Majd folytatta a fészeképítést. A fészek hamar készen lett, Rézi pedig a szép új, pihe puha fészekben, boldogan melengette az új tojásait.